|
Tisztelt Barátaim !
Örömel értesíthetem mindanyiókat, hogy a Skandinávia és Oroszhon között immár a gyors és megállásmentes vasúti kapcsolat létrejött. A közlekedésiek forgóvázterve remnekül bevált és nemcsak a 30 km/h-s áthaladást, de még az 50 km/h-t is lehetővé teszi ! :hurra::hurra::hurra::hurra:
A forgóváz hamarosan minden olyan vagonra felszerelésre kerül, ami megfordul az egykori Oroszországban ! :pislog:
Skandinávia népe nagy örömmel vette tudomásul, hogy ősvallását visszakapta és még kultuszt is szerveztünk köré ! Azt kell mondjam, 100%-os az elfogadottságunk ! Külön megjegyezték, hogy megnyugvással vették az elfabatkásodási törekvések teljes hiányát ! Lojális és hű állampolgárai lesznek a köztársaságnak ! :sorozes:
Ennek örömére Trondheim szeretné vendégül látni a komplett kormányt 1 hétre. Kérem miniszterelnök úr helyeslését ! Amennyiben igen, úgy kérem a belügyér felelős vezetőjét, hogy a szükséges biztonsági lépéseket tegye meg. Kérem azomban, a szokásosnál is nagyobb diszkréciót tanusítson, mivel ezek a vikingek igen érzékeny népség. Nem volna jó, ha a renoménk csorbulna !
Az új elgondolású hardverek fejlesztése befejeződött. Annyit elárultak a fejlesztők, hogy nem a kettes, hanem a négyes számrendszer szerint dolgozik. Én ezt ugyan nem értem, de drasztikus adatfeldolgozási sebesség és tárolókapacitás bővülést eredményezett !
Először a védelmi és a belügyi tárcát szeretnénk ellátni az újfajta eszközökkel. Felszerelésüket folyamatosan finanszírozzuk !
Felkérem a jegybankelnök urat, hogy az esetleges trondheimi vigasságokra...ööööö....kihelyezett kormányülésre készítse elő az emlékbélyegek és az 50 fabatkás emlékpénz nyomtatási munkáit ! |